Rólunk | Elnökség | Tagjaink

A III. évezred legelején alakult meg a "BECSES", a LEADER kísérleti program keretében működő helyi akciócsoport, melyben négy település önkormányzati, civil és vállalkozói szereplői vettek részt. Ezen a bázison jött létre 2005-ben a CSERFA Cserháti Falvak Szövetsége a Vidékért Közhasznú Egyesület, melynek mára csaknem 50 tagja van: a 21 települési önkormányzat mellett magánszemélyek, vállalkozók és civil szervezetek alkotják a tagságot. A CSERFA Egyesület célja az elöregedő kis falvak közösségeinek megerősítése, a kistérség épített és természeti környezetének védelme, rehabilitációja, a palóc nép hagyományainak, kultúrájának megőrzése, életminőségének javítása. Jelentős szerepet vállalunk a generációk közti kapcsolatok erősítésében a tudás átadás elősegítésével, összegyűjtésével.

Mint a térségi Leader-kezdeményezés tagja, aktív tevékenységet végzünk a térségi vidékfejlesztési célok meghatározásban és segítünk a pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatók megszervezésében. 2007-ben megalapítottuk a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítványt és kidolgoztuk a Natúrpark Szakmai Koncepcióját. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter az általunk beadott dokumentum alapján – 2009-ben – öt évre megadta a "Cserhát Natúrpark" névhasználati jogosultságot, és ezzel megszületett Magyarország negyedik hivatalosan elfogadott Natúrparkja. Tagja vagyunk a világ első, határon átnyúló geoparkjának, a Nógrád-Novohrad Geoparknak.

A CSERFA Egyesület megalakulása óta tevékenyen részt vesz a nógrádi hátrányos helyzetű kistérség fenntartható fejlesztésének beindításában, a kistelepülések önkormányzatainak és civil szervezetinek összefogásával a közös célok érdekében.

Eddigi vidékfejlesztési, környezet- és természetvédelmi, valamint kulturális programjaink közül a jelentősebbek: LEADER vidékfejlesztési program kidolgozása (2002); LEADER-dokumentumfilm elkészítése a térségünkről (2003); a Cserhát Natúrpark létrehozásának kezdeményezése, dokumentumainak elkészítése; részvétel a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve különböző faültetési akciókban; részvétel a térség településeit összekötő turisztikai útvonalak megtervezésében; a CSERFA települések értékes parasztházainak néprajzi-építészeti szempontú felmérése, a felmérési eredményekből vándorkiállítás szervezése; kulturális rendezvények (Nemzetiségi Napok, Terényi Színházi Napok, Hollókői Húsvét stb.) szervezésében való rendszeres részvétel.

Jelenleg folyamatos pályázással igyekszünk hasznos, kézzelfogható eredményeket elérni. (Eredményeinkről bővebben a pályázatok menüpontban olvashatnak.)